|
VÁGÓMADÁRFÉLÉK (ACCIPITRIDAE - Hawks and Eagles): a sólyomalakúak (v. vágómadáralakúak) rendjének egyik családja nagy termetű fajokkal, de akad közöttük rigó méretű is.
A legnagyobbak 1,1 m nagyságúak, a szárnyfesztávolságuk eléri a 3 métert - alig marad el a vándoralbatroszétól - és a 12 kg testtömeget.
Ragadozó életmódot folytatnak, ill. csaknem valamennyi állati eleségen él. Ennek megfelelően kitűnő repülők, és irigylésre méltó a látásuk.
Az izmos, erőteljes láb és az éles karmok is a ragadozással összefüggésben fejlődtek ki.
Akad közöttük táplálékspecialista, mások korántsem annyira válogatósak. A világon ált. 225 fajt sorolnak ide.
A legtöbb hazai ragadozómadár a vágómadárfélék közé tartozik:
héják,
kányák,
karvalyok,
ölyvek,
réti héják,
réti sasok,
óvilági keselyűk,
kígyóevők és
sasok.
Minden részletező csoportosítás nélkül, mert egységes csoportok alig-alig képezhetőek le.
A vágómadár elnevezést azért adták, mert ezt kevésbé érezték megbélyegzőnek, mint a ragadozót.
A fejük és a nyakuk tollas, a tojásaik fehérek v. barnapettyesek. Fészekaljanként kevés tojást költenek, a nagyobb testű fajok egy-egyet.
A kelési idő 30-40 nap, kirepülés a 19-25. napon következik be.
A családnak sasok nemzetségébe tartozó fajainál legszembeötlőbb jegy, hogy a lábuk az ujjakig tollakkal borított.
A legmélyebb benyomást az emberre röptükben teszik: legyen az méltóságteljes vitorlázás, az ölyvek zuhanó nászrepülése, a karvaly nyilaló röpte, a rétihéják hintázó táplálékkeresése v. a jellegzetes egy helyben fürkésző szitálás, a támadó zuhanása v. röptében a védekező karomemelése.
Érdekes, hogy itt rendszerint a tojók a nagyobbak, éppen ezért adták a németek a vágómadárféléknek a Terzel nevet, ami magyarul háromnegyedest jelent és lényegét tekintve arra utal, hogy itt a hímek csak kb. a tojók nagyságának a 2/3 részét (tertia pars) teszik ki.
Meg kell említeni, hogy egy adott területen is előfordulnak rokon fajok anélkül, hogy egymást zavarnák, ennek a magyarázata, hogy nem táplálékkonkurensek.
|
