|
Erdei szalonka (Scolopax rusticola - Waldschnepfe - Eurasian Woodcock): v. szalonka, erdei sneff, nevezik snyeffnek is: éjszakai életmódot folytató, mintegy 328-365 mm nagyságú, erdőlakó madár a lilealakúak rendjének szalonkafélék családjában. Eurázsia mérsékelt égövi zónájában (nálunk szórványosan) és a Himaláján költ.
Az Európában előforduló erdei szalonkák számát az 1990-es években mintegy 350 ezerre becsülték, s tudjuk, hogy ezek túlnyomó hányada az orosz mocsárerdőkben költ.
Amikor a vadászok egyszerűen csak szalonkáról beszélnek, akkor erre a fajra gondolna. Nevezik bagolyfejűnek v. kéklábúnak is. A csüd 34-38 mm hosszú.
Szürkülettől pirkadatig keresi táplálékát az avarban, s a csőre ehhez az életmódhoz specializálódva hosszú, vékony és idegvégződésekben rendkívül gazdag. ìgy érzékelheti e különleges szondával az avarban rejtőző rovarokat, férgeket. Még különösebb, hogy ez a csőr (a hossza 67-85 mm) akkor is fog, ha a töve zárva marad, vagyis a hegye a tövétől függetlenül mozgatható.
Nappalra a szalonka elül az avarban, s a bagolyéhoz hasonló, terepszínű tollruhájában mozdulatlan madár szinte teljesen beleolvad a környezetébe.
A szárny 183-208, a farok 71-82 mm-es.
Alkonyatkor élénkülnek fel, amikor a nyiladékokon át húzva a hímek sajátos pisszegésszerű hangokat hallatnak v. korrognak.
Valaha nagy előszeretettel vadászták, ami részben az alkonyi erdő hangulatának volt köszönhető, részben a becses szalonkatrófea (az ecsetszerű legkülső, evezőtollak) iránti vágyódásnak és talán még nagyobb részben a szalonkapecsenyének, amely az ínyencek számára a béltartalommal (Schnepfendreck) együtt számított különleges pecsenyének. Ma már az állomány megfogyatkozása nagyon is indokolja az erdei szalonka védelmét és ezzel együtt a vadászati korlátozását. (Nálunk csak a tavaszi húzáson, márc. 1. és ápr. 10. között vadászható. Alkalmanként egy vadász max. 2 szalonkát ejthet. Az éves szalonkazsákmány így a 70-es évektől átlagosan 1000 példány, döntő többségében párkereső hím.) Ezen az sem változtat, hogy a faj a legnagyobb veszteségeket az atlanti és a mediterrán téli szállásokon szenvedi. Mértéktartó becslések szerint Korzikán és Franciaországban évente 700 000 szalonkát ejtenek el. Az olaszok, az angolok és a görögök is tömegesen mészárolják. S szinte csoda, hogy a faj még állja ezt a megdöbbentő igénybevételt.
A tollazat a színeit tekintve a sárszalonkát idézi, összességében az erdei avarba való belesimulást szolgálja, a fej csíkoltságával együtt is tökéletes rejtőszín.
Feltűnő, hogy a szem a fej oldalán viszonylag hátul foglal helyet. Ez a helyzet lehetővé teszi, hogy miközben az avarban való turkálással van elfoglalva, azért a háta mögötti területet is szemmel tarthassa.
A négy tojásos fészekaljat a tojó szinte pihenés nélkül költi ki az erdő talaján avarból összekotort fészekben. A tojások színe zöldesszürke, de sárgásbarnával v. barnával foltmintás. A kotlás 3 hétig (22-24 nap) tart, miután a hímre hárul a fészekhagyó fiókák vezetgetésének a gondja. Érdekes, hogy a kicsik, bár gyorsan fejlődnek, csak 22-28 napos korukban kapnak szárnyra.
Szavahihető leírások szólnak arról, hogy veszély esetén a gondos hím a combja és a hasa közé fogja a kicsinyeit, s biztonságosabb helyre szállítja őket. |
