|
SÓLYOMFÉLÉK (FALCONIDAE): a sólyomalakúak rendjének kevésbé népes családja, mintegy 60 (61) ragadozó fajjal.
Jellemző rájuk a csőrkáván, a csőr hegye mögötti, fogszerű kiugrás. Az orrlyukak kerekek, a közepüket kis bütyök tölti ki. Anatómiailag a csontos garat különbözteti meg e fajokat a többi ragadozómadártól. Ezen túl
az orrlyukaikat válaszfal különíti el egymástól,
a farmirigyük tollas és szemben a többi vágómadártól vannak syrinx izmaik.
A testük zömök, a fejük nagy. A nyakuk rövid.
A vedlés tekintetében is elkülönülnek a rokonságtól: itt a negyedik evezővel veszi kezdetét a tollváltás.
A szárnyuk hosszú és hegyes, ennek megfelelően kitűnő repülők. Sebes szárnycsapásokkal gyorsulnak, majd siklásban húznak tova.
A hosszúkás farok a manőverezőképesség szempontjából fontos. Számos faj egyedei szitálva fürkészik a tájat. A nagyobb termetűek a szárnyukat behúzva zuhannak a prédára. Ilyenkor 70 m/mp sebességre is felgyorsulhatnak. Rendkívül mozgékony és intelligens madarak.
Rendszerint ún. lesröpülésből v. megfigyelőállásból indulnak vadászni. Ilyenkor 60-120 m magasban repülnek. Vonuláskor és a nászrepülés során viszont rendkívüli magasságokba is felemelkednek.
Az összes vágómadár közül ezeknek a fajoknak van a legerősebb lába. A combjuk erős, nagyon jól izmolt. A csüd itt rövid. Járáskor a test vízszintes helyzetet vesz fel, s a földön szemmel láthatóan ügyetlenek. Esetlenül szökdécselnek, s mankóként a szárnyukat is segítségül hívják.
Az ivari kétalakúság egyes fajoknál szembeszökő, másutt csekély.
Nem idegenkednek a társasléttől, de költési idényben a pár revírt foglal és azt megvédi más vágómadaraktól. Sziklákon, fákon v. a földön fészkelnek. Nem szégyenlenek elfoglalni varjúfészket sem.
Máskülönben a fészkük gondatlan tákolmány, ágakból, a közepén finomabb gyökerekkel bélelve. Arra viszont különösen ügyelnek, hogy a le és a felszállás útjában ne legyen akadály.
A fészekalj 3-7 tojásból áll.
Ismerünk fajokat, amelyeknél a tojó egyedül költ, de a párja eteti.
A kicsiket rendszerint mindkét szülő gondozza, méghozzá elég sokáig, a fiókákat meg kell tanítani vadászni.
A maguk fogta prédát, rendszerint kisebb gerinceseket fogyasztják. A szabad természetben döghöz soha nem nyúlnak.
Ellenben esetenként rovarokra fanyalodnak. Különös szokásuk, hogy a zsákmányt nem helyben fogyasztják el, hanem egy olyan helyen, ahonnan van körbelátásuk. A prédát általában megnyúzzák.
Délre megtömik a bendőt, s akkor csendes mozdulatlanságban, kissé felborzolt tollal, félálomban emésztenek valami kimagasló helyen.
A hazánkban előforduló hét faj mind egy családnembe (Falco) tartozik.
Érdekes, hogy közülük az egyik, a kék vércse (Falco vespertinus) telepes fészkelő, s ellentétben a többi ragadozó madárral a kék vércse ivari kétalakúsága szembeötlő.
Valamivel kisebb a vörös vércsénél (Falco tinnunculus), amely galamb nagyságú. Hasznos pocokirtó. A fákkal benőtt réteken és tornyos épületek körül nem ritka.
A kerecsen (Falco cherug) csaknem egerészölyv nagyságú, a Kárpát-medencétől Mongóliáig otthonos.
A vándorsólyom (Falco peregrinus) akkora, mint a kerecsen. Kozmopolita. Nálunk a mészkősziklás hegyekben fordul elő. |
