IDRE Madárhatározó

   Fehérkarmú vércse (Falco naumani - Rötelfalke - Lesser Kestrel): Dél-Európa jellegzetes kisragadozója (30 cm) a sólyomfélék családjában, amely nálunk csak elvétve látható. A nálánál 4-5-ször nagyobb Feldegg-sólyom gyakran üldözöbe veszi, s megesik, hogy a fehérkarmú zsákmányául esik. Ha csak nem tudnak csapatba rendeződni, amikoris megfutamitják a támadót.
   A vörös vércséhez - különösen a tojója és a fiatal példányok - nagyon hasonlítanak, de annál gyakrabban hallatja a finom cset-cse-cse v. a panaszosan hangú vii-vii kiáltásait.
   Küllemre a vörös vércsétől a farok végéig érő szürke evezők alapján különböztethetjük meg.
   A hím háta egyszínű, gesztenyevörös. A fej és a keskeny farok kékes árnyalatú szürke (kékes palaszinű). Az áll fehéres, a fej galambszürke, a torok, a begytájék és a has sárgás, sötétbarna rajzolattal.
   Érdekessége, hogy fák üregeiben, sziklahasadékokban telepesen költ. A dél-európai városok magas épületein - a cserepek réseiben - is fészket rak. Egy-egy templomtornyon akár több pár is békességben osztozkodik. Csókatelepek szomszédságában sem ritka. Egyik leghiresebb fészkelési helyük az olaszországi Matéra Purgatórium, ahol 1200-as populációt tartottak nyilván az 1900-as évek végén.
   Amelyik tojó párra lel, az május közepén már ül. Érdekes, hogy a házastársi hűséget nem veszik véresen komolyan - a tojó gyakran félrelép. Fészekaljanként általában 4 fehér pelyhes fióka lát napvilágot a világosbarna tojásokból, melyek költésében a him is részt vesz. A legkisebb fióka marad az etetési rendben a végére, igy az, mint a ragadozóknál általában el is pusztul.
   Fő tápláléka a kemény kitinpáncélt viselŐ lombszöcske, melyre nem ritkán szalakóták társaságában vadászik. Az aratókombájnokat is szivesen követi. A kitin összeroppantását szolgáló kavicsokat is szokott nyelni.
   Vadászat közben szivesen megmártózik a közeli pocsolyákban, majd újra szárnyra kél és órákig lavirozik a szél hátán.