|
SEREGÉLYFÉLÉK (STURNIDAE - Stare): a verébalakúak (Passeriformes) rendjének egyik családja. Az ide tartozó madarak kisebb rigó nagyságúak (21 cm), a nagyobbak a hosszú, szarkaszerű farkukkal elérhetik az 50 cm-t.
Karcsú testalakúak, ennek folytán valamennyien rendkívül kecsesek.
Néhány faj lélegzetelállítóan szép, díszes tollruhát visel, ezért egy-egy igényesebb tenyészet ékességeit adják.
A hegyes szárnyuk 10 elsőrendű evezőtolla közül az első csökevényes. A lábuk erős.
A hím és a tojó hasonló. A fiatalok tollazata jelentősen eltér az ivarilag kifejlettek tollruhájától.
Noha a csőr általában hosszú és hegyes, de sem a csőr-, sem a szárnyalakulás, sem a tollazat színe alapján nem teljesen egységes a család. Az utóbbi különösen változatos: lehet egyszerű szürkés v. akár gyönyörű tarka és ércfényű.
Az utóbbiak az afrikai fényseregélyek v. csőricsék.
A farkuk rövid, a testük zömök. A nyak és a fej tollai számos fajnál hosszabbak, mint normálisan, és hegyesek. Vannak fajok, ahol a bőr egy része csupasz v. egyenesen bőrlebenyekkel díszített.
A legtöbb faj fán él, de sokat tartózkodnak táplálékkeresés céljából a földön is. Fogyasztanak rovarokat, gilisztákat, gyümölcsöket, rákokat, gyíkokat, klf. magvakat és kisemlősöket, sőt, fészekből kicsent tojásokat is.
A fajok többsége a társasélet híve, s van közöttük, amely még költésidőben sem válik ki a csapatból.
A fajok egy része szabadon költ. Ezek tál v. zacskó alakú fészket építenek. Az ilyen fészek, a helye szerint, lehet ágvillában, bokorban v. a talajon.
Más fajok odúfészkelők v. földi lyukakat vesznek igénybe.
Itt csak a tojó kotlik meg, ott a hím is részt vesz a költésben.
Általában 2-6 fiókát nevelnek, a tojásaik zöldes-kékes alapon barnával pettyezettek.
A hangjuk, különösen az énekes seregélyeké (Aplonis nemzetség), kellemes, vannak viszont szegényes hangkészletű fajok is. Utóbbiak a hangutánzásban jeleskednek.
A kékeszöld fényű fekete, násztollazatában sűrű pettyes névadó seregély (Sturnus vulgaris) csapatai nagy pusztítást végeznek a szőlőkben. A németek a régmúlt időkben ún. seregélyládát állítottak fel a kertjükbe, nem éppen madárvédelmi célokból, hanem, hogy az odúban felnevelkedett fiatalok révén kedvenc csemegéhez jussanak. Ezeket az odúkat seregélyhízlalónak (Starmäste) nevezték.
Más seregélyfélék is, főként a vonulás idején nagy becsben álltak, mint ínyenc csemegék és tíz-százezres tömegekben lőtték, hálózták, fogták be őket.
A nappal vonuló madarak tájékozódásának a rejtélyéről is a seregélyekkel folytatott kísérletek révén sikerült fellebbenteni a fátylat.
A másik nálunk is ismert, nagyon szép seregélyféle a pásztormadár (Pastor roseus) feje és végtagjai kivételével halvány rózsaszínű, rendkívül tetszetős, ám védett madár. Ázsiai faj, de egyes nyarakon elvándorol az alföldi szikes legelőkig is, ahol nagy hasznot hajt a sáskapusztításával.
Az Európában élő fajok a kontinens legszemtelenebb madarai. Tetemes károkat okozhatnak.
Vonulásuk során az Atlasz országokba rendszerint az olajfa-ligetek szüretére érkeznek, ahol a pusztításukkal érhetetlen gyűlöletet keltenek.
A tuniszi kormány kegyetlenül elbánik velük: repülőgépekről, idegméreggel 10 ezrével gyilkolják az éjszakai pihenőhelyeken elnyugvó óriási csapatokat.
Két alcsaládba Sturninae (valódi seregélyek) és Buphaginae (nyűvágók ) vannak sorolva az idetartozó nemzetségek.
|
