|
KAKUKKFÉLÉK (CUCULIDAE - Cuckoos): a kakukkalakúak két családja közül az ismertebb. Az érdeklődők kíváncsiságát az tartja izgalomban, hogy miért alakult ki a különös szaporodási szokásuk, a fészekparatizmus.
Ez a klf. fajoknál klb. fokot ért el. Vannak, amelyeknél olyan fokú, hogy a párzástól eltekintve hím és tojó nem is találkozik, még a táplálkozási revírjük is különbözik.
Az idegen fészekben kelt fióka a fészektestvéreit megöli v. a tojásokat kidobva biztosít magának minden táplálékot a nevelőszülőktől.
A fészekparatizmus csúcsán a mi közismert kakukkunk a dajkaként kiválasztott madár tojásaihoz színben is hasonló tojást tojik.
Mások esetenként még megülik a tojásaikat, de fészket már maguk nem építenek. A sárgacsőrű esőkakukk pedig olykor még a rokon faj, a feketecsőrű esőkakukk tojásait is "átvállalja".
128-129 faj tartozik ide, amelyek egyikét-másikát a világ csaknem valamennyi táján meg lehet találni. Kivételt csupán Ázsia és Amerika legészakibb területei, továbbá néhány óceáni sziget képez.
Fellelhetőek sík vidéken éppen úgy, mint az erdőségekben, egyesek a talajon, mások bokrokban v. magas fákon keresik a táplálékukkat. Jellemző rájuk, hogy legszívesebben magányosan mozognak.
A tollazat többnyire szürkével, barnával és olajzölddel tarkázott v. csíkozott. Előfordul fémfényű fekete díszítés is.
A szárny rövid, keskeny és hegyes. A farok viszont többnyire hosszú, lépcsőzetes. A hosszú farokból adódik, hogy noha kis testűek, van közöttük 70 cm hosszúságú madár is. A legapróbbak alig érik el a 16 cm-t.
A külső ujjuk mindig hátrafelé nyúlik. A csőrük rövid és karcsú.
A hím és a tojó küllemre hasonló.
Karcsú testű, többnyire rovarevő madarak. Rovarokkal, csigákkal, apróbb gerincesekkel, hernyókkal táplálkoznak - néhány gyümölcsevő kivételével.
Kellemes hangjuk van, de nem énekművészek. |
