|
Fehér gólya (Ciconia ciconia - Weissstorch - White Stork), eszterág v. cakó, gagó, koszta: napi mintegy 400 km megtétele után március legvégén érkezik meg hozzánk ez a 93-99 cm nagyságú, a gólyafélék családjába tartozó, közismert és megbecsült madár. A mocsarakat, vizenyős réteket és legelőket kedveli. A tavasz előhírnökének tartják, s az első madár érkezése eseményszámba megy. A somogy megyei Vörsre a helybeliek által Charlie névre keresztelt fehér gólya rendszerint február 26-án landol a fészkén.
Érdekes, hogy az őszi vonulása egyenesen irányul, tavasszal pedig egy félkört leírva kétszer akkora utat tesznek meg. Tekintve, hogy a felszálló meleg légáramlaton utaznak, nem vállalják a nyílt tengerek felett az átrepülést.
A hosszú vándorúton a gólyákra leskelődő veszélyek és az elektromos távvezetékeknek ütközés, ill. az áramütések, továbbá a mocsaras rétek lecsapolása érzékenyen lecsökkentette az állományát.
Nem volt zökkenőmentes a fészkelőhely-váltás sem. Mauersberger szerint az 1930-as években a felére apadt a populáció. Pl. Svédországtól és Svájcból a fehér gólya teljesen eltűnt.
A nyugat-ázsiai költő állományt India fogadja be, az európaiak Afrikában telelnek.
Utóbbiak két útvonalon járnak. Már a XX. sz. eleje óta tudjuk, hogy a nyugatiak Spanyolországon és a Gibraltáron át Ny-Afrikába, a Hollandiától keletre költők a Boszporuszon át jutnak a Szudán és Fokföld közötti téli szálláshelyekre. Ez azt jelenti, hogy évenként nem ritkán 20 000 km-t tesznek meg.
Sajnos az ún. nyugat-európai gólyák az 1990-es évekre a kipusztulás szélére kerültek: Hollandiában, Dániában, Olasz- és Franciaországban már csak 10-10 pár fészkel.
A probléma egyik oka, hogy a "nyugati" gólyák a mintegy 7 és fél hónapos vonulási útvonalukon ill. a telelőhelyeken semmiféle védelmet nem élveznek. (Védelmük érdekében 1994-ben Baselben konferenciát rendeztek.)
A fehér gólyának könyvtárnyi irodalma van. Sok néphit tapad hozzá. A németek szerencsehozónak, a kínaiak a hosszú élet szimbólumának tartják. Utóbbi hit valószínűleg a fészekhűségén alapszik, mert a gyűrűzések szerint bár a gólyák viszonylag hosszú életűek, kevés éri meg a 20 évet. Életük első évében a fiatalok mintegy 55 %-a elpusztul.
A magyar ember is a sajátjának érezi. Már egy 1585-ös írásban is szerepel góila néven, de tudjuk, hogy már régebbi a mítosz, miszerint a gyermeket a gólya hozza.
A néphit alapja Péchy Tamás szerint indogermán: a születendő gyermek egy túlvilági mocsárban vár a születésre, ahonnan a gólya halássza ki és viszi a bölcsőbe.
Az 1990-es évek derekán 4500 pár gólyáról készülhetett hazánkban feljegyzés. Ezek mintegy 60 %-a villanyoszlopon költött, s a fészektartó állványok kihelyezésével arra számítottak, hogy ez az arányszám tovább növekedik.
Érdekes jelenség, hogy a vonulásra összegyülekezett gólyák esetenként megölik a gyengébbeket, amelyek csak hátráltatnák a csapatot. Az ilyen véres jeleneteket a néphit gólyaítéletnek tartotta és klb. legendák fűződtek a jelenséghez.
Nálunk áprilisban fog a költéshez, s ezidőtájt szívesen veszi az ember közelségét. Előbb a hímek érkeznek, rendbehozzák az előző évi fészket, s izgatottan várják a tojójukat. Gyakran előfordul, hogy hívatlan fészekfoglalókkal véres harcban kell a hímeknek visszafoglalni a megszokott fészkelőhelyet.
A párok általában együtt maradnak, pontosabban tavasszal újra szerveződnek, de a frigy előtt mindenképpen újra meg kell a szövetséget pecsételni egy kis csőrcsattogtató udvarlással.
A hím a nyakát előbb hátrahúzva, majd előreszegve csattogtatja az élénkpiros csőrét.
A gólya a keleplésen kívül csak hangos sziszegésre képes.
Nagy termet, erőteljes test jellemzi. A fej és a nyak piszkosfehér. Az evezők, a válltollak és a nagy szárnyfedők matt feketék. A szárny mérete: 530-630 mm.
A láb (csüd 195-240 mm) ugyanolyan piros, mint a csőr. Az utóbbi hossza: 140-190 mm.
Érdekes, hogy pihenni a gólya nem ül le, hanem jellegzetes testtartásban, fél lábon, a nyakát a vállai közé húzva, csőrét a felborzolt nyaki tollakra fektetve nyugszik el. Szívesen pihen meg fákon, épületeken.
A röptük méltóságteljes, gyakran kiterjesztett szárnnyal, csapások nélkül, körözve emelkednek a magasba. A nyakát reptében mindig nyújtva tartja, ebben különbözik a gödényektől, a keselyűktől és a hozzá leginkább hasonló gémektől.
A fészekalj 3-5 sárgásfehér tojásból áll. A kotlási idő 33-34 nap. A kicsik szürke pihével kelnek, de ez az első hét végére kifehéredik.
Meg kell említeni, hogy ha ebben az időszakban bármelyik szülő elpusztul, akkor halálra vannak ítélve a kicsik is, ugyanis a szülő étlen szomjan őrzi őket (abban a reményben, hogy a párja mégiscsak előkerül, s közben a kicsik éhenvesznek).
Az elhullt kicsit a gólya nem tekinti a sajátjának, minden teketória nélkül lenyeli. Sőt, az is bizonyított tény, hogy a beteg kicsinyeket is hasonlóképpen emésztik el, mi több, az öreg madarak esetenként az egészséges fiókákat is megapasztják, amit Kronos kegyetlen mitológiai története alapján (elemésztette saját gyermekeit, Zeusz testvéreit) kronizmusnak nevezzünk.
A kicsik 2 hónapos korukban repülnek ki, s még egy hétig számíthatnak a szülői gondoskodásra.
Tápláléka: béka, apróbb halak, giliszták s ha teheti, elcseni a kotlós alól a kis csibéket is, de Afrikában a magas fű a sáskarajok követésére kényszeríti.
Érdekes, hogy egy-egy pár visszamarad Afrikában.
Az élőhelycsökkenés miatt a hazai populáció is rohamosan csökken. E mellett, vagyis, hogy a lecsapolt rétek, mocsarak miatt mind kevesebb a táplálékforrásuk, nagy veszteségek érik a vonulása közben, és bár erre sok helyütt gondot fordítanak, igazából a fészkelési helyek csökkenése is okoz problémákat.
A Brit-szigeteken soha nem volt otthonos, bár Mauersberger megemlíti, hogy egy költőpárról a XV. század elején készültek feljegyzések.
Az alfaja: Ciconia c. boyciana: feketecsőrű fehér gólya, mely kelet-ázsiai elterjedésű volt. Ma már e nagytestű alfaj állománya csupán néhányszáz egyedből áll. Időközben a sajátosságaira, a fehér gólyától való különbözőségei miatt önálló faj rangjára emelték.
Az MME 1980-et, 1981-et és legutóbb 1994-et is a fehér gólya évének nyilvánította. |
