|
Fácán v. közönséges fácán (Phasianus colchicus - Fasan - Common Phaesant) v. vadfácán, fácány, fácánkokas, pompás madár: a Kaukázustól Japánig őshonos fácánféle, amely a görögök és a rómaiak közvetítésével terjedt el Európában.
A folyók menti ligeterdőket lakja. Eredetileg a Fekete-tenger, a Kaspi-tenger és az Aral-tó vidékén fordult elő, de ma már egészen Tajvanig fellelhető, a 40-140. hosszúsági és a 25-50. szélességi kör között.
Európába is betelepítették és itt a legelterjedtebb a hajdani Csehszovákia területén, ezért hívják csehfácánnak is. Ezen kívül Bulgáriában van még számottevő populáció. Hozzánk is a rómaiak által jutott el, s a honfoglaló őseink már vadászták. Az Alföld és a Dunántúl erdőkkel, fasorokkal, nádasokkal tarkított mezőgazdasági területein még ma is viszonylag gyakori, pedig évenként eléggé meggyérítik a vadászatok során.
Vadászati hasznosíthatósága miatt a fácánt a jövő vadászmadarának is tarthatjuk. A faj fennmaradása annak köszönhető, hogy a tojókat - külön rendelkezés nélkül - tilos kilőni, s főként, hogy a tenyésztelepekről minden évben nagy számban telepítenek a vadásztársaságok a területeikre fiatalokat.
Dr. Nagy Emil mintegy 80 000 darabos hazai volierezett törzsanyagról tesz említést. Ezeknél sikerült elérni az 50 db/tojó/év tojástermelést, a kibocsátás pedig tojónként 8 hetes csibéből 30 db.
Összességében közel 2,5 millió előnevelt fácánt bocsátanak ki vadászati hasznosításra, s 50 %-os megtérüléssel közelíti a hasznosítás a másfél milliót. Így a vadásztömegsport alapanyag mellett a fácán a vadhúsellátás alapja is. A vadgazdálkodásban nagyon kedvelik, mert a kibocsátás után a megtérülése jobb, mint más fajoké. A mesterséges tenyészetekből származó tyúkok a vadászterületen is biztonsággal szaporodnak. 1981-ben 1042 tonna fácánt értékesítettek. Évente minden vadászra mintegy 30 db fácán elejtését lehet számolni.
A szabadon élő állomány 70 %-a az Alföldön, 22 %-a a Dunántúlon és 8 %-a az északi megyékben található. Ez az állomány sem nevezhető homogénnek, mert a betelepítések hatásaként nagy a kereszteződések aránya, s az így keletkezett fácánféléket nevezik VADÁSZFÁCÁNNAK is.
A legsikeresebbnek az 50-es években a hazai állomány frissítésére hozott mongolfácánnal való keveredése tekinthető. Ezek kitűnően bírják a nagyüzemi telepeken való tartást és szaporítást.
A fácánkakas territórikus poligám állat, 4-6 tyúkot termékenyít meg. A tojók a legszívesebben gabonafélék v. pillangósok közé, árokparton v. kukoricásban, ill. erdős-remizes területeken fészkelnek.
A TOJÓ fészekhely megválasztásánál jóformán csak arra ügyel, hogy oldalról rejtett legyen, előlről pedig szabad felrepülési lehetőséget biztosítson; a nap néhány órájában kapjon napot is. Maga a fészek száraz fűvel bélelt, a földbe kapart kis mélyedés.
Rendszerint a déli órákban (12-14,30) rak tojást. A tojásrakás időszakában (16-24 nap), április folyamán átlagosan 12, olajos fényű, 29-36 g közötti, 40-45 mm hosszú és 34-35 mm széles, zöldesbarna tojásra lehet számítani.
A színárnyalatbeli eltérések gyakoriak. A tapasztalatok szerint
az 1 éves tyúkok 10-15,
a 2 évesek 12-18,
a 3 évesek 8-14 ,
a 4 évesek 6-10 tojást raknak.
Érdekes, hogy mind a szabadban élő, mind a zárttéri tyúkok 10-15 %-a egyáltalán nem költ.
Előfordul, hogy két tyúk is használ egy fészket. Fogollyal is összetojik, amikor a fogoly költi ki (a kotlási meleg 40 fok) a tojásokat és a ő neveli fel a kicsiket is.
Kelésre a 24. napon lehet számítani, de hűvös időben 1-2 nappal később következik be a csibék előbújása.
Ha költéskor a tyúk eltávolodik a fészektől, akkor a tojásokat száraz fűvel be szokta takargatni. Egyébként a fészekhagyó fiókákat (keléskor 18-23 g-osok) önállóvá válásukig a tyúkok vezetgetik. A fácáncsibék nagyon mozgékonyak, életrevalóak, s erre szükségük is van, mert a kotlós nem kényezteti őket. Esős időben gyakori a megfázás, és emiatt az elhullás. Előfordul, hogy a fészekalj elpusztul, ilyenkor a tyúk néhány napig még az elpusztult fészek közelében tartózkodik, majd újra párosodik és ún. sarjúfészket rak.
Több alfaj
az örvösfácán, a P. c. torquatus,
az angol vadászfácán, a P. c. tenebrosus,
kisebb mértékben
a mongol fácán, P. c. mongolicus és a japán zöldfácán P. versicolor versicolor keveredéséből alakult ki a hazai állomány, amely leginkább az ősalakhoz, a kaukázusi fácánhoz a Phasianus colchicus colchicushoz vagyis a közönséges fácánhoz hasonlít. Mások szerint a mi fácánunk is a Kaukázusból (kaukázusi ősfácán) származik.
A vadfácán (Phasianus colchicus colchicus) törzsalakja mellett megjelenő 3 fő típus mellett mutatkozó alfajokat a tollazat színe szerint csoportosítják:
I. fehérszárnyú közönséges fácánok,
II. fekete nyakoldalú vadfácánok,
II. szürkefarcsíkú közönséges fácánok,
IV. kirgiz- v. mongolfácánok.
Különös, hogy a fácánon már embriókorban megjelennek a tollszemölcsök (5 napos korban). A 19 napos embrió teljes felületén pihetollat (natális tollazat) találhatunk, amely alapszíne a homokhoz hasonlít, és sárgásbarna foltok húzódnak rajta. Viszont sem a torkán, sem a hasán nem láthatunk örvöt. A fej és a hát sötétbarnával csíkozott.
A törzsalaknál 536-900 mm-es nagyság mutatkozik. Az 1,2-1,5 kg-os hím farkhossza mintegy 450-526 mm. A tollazata a poligám fajokra jellemzően sokkal tarkább, mint a tojóké.
A fejtetőn zöldes sárgásbarna, ezt a fejen oldalt lilás csillogású kékeszöld tollak és a kiemelkedő fülpamat határolja.
A szem vöröses sárga, vörös szemgyűrűvel, alul nagy alsó szemhéj védi, s jól kivehető a fácánok átlátszó pislogóhártyája.
Felül egy kis piros szemölcsszerű gyűrű ötlik szembe, amelyet a vadászok rózsának neveznek, s ez nyomot hagy, ugyanis vízoldékony piros festékanyagot tartalmaz.
A 28-34 mm hosszú csőr barnás szaruszínű. A fejoldal színe lehúzódik a nyakra is, s lent a közönséges fácán esetében rendszerint (a hazai állomány 83 %-ánál) fehér sáv választja el a begytől.
Ezt a fehér sávot nyakörvnek nevezzük. Érdekes, hogy a Szolnok környéki fácánok 90 %-a nyakörves, a szabolcsiaké pedig csak 31 %-ban.
A has feketés. A testoldal rézvörös, amit bíbor és fémfényű fekete foltok díszítenek.
A törzsalaknál a farcsík tollazata vöröses, rozsdabarna, lelógó és foszlott.
A 18 kormánytoll barna, de vöröses szegéllyel és sötét harántsávokkal díszített. Együtt hátrafelé, ék alakban nyúlanak ki.
A két középső sokkal hosszabb, mint a két szélső.
Ez a jellegzetes farok 21-24 hetes korra fejlődik ki.
A farkfedők száma 14.
A szárnyfedők barnák, amiben jól mutat a rézvörös mintázat és a fekete vm. a sárgásfehér foltok tömege.
A nagy evezők (normálisan 10 db) fakóbarnák. A másodrendűevezők száma 12, a fiókszárnyat 3-3 toll alkotja.
A tollazat a test egész tömegéhez viszonyítva 9,4 % (tojóknál csak 8,3 %, holott a tojókon több van, szemben a kakasok 6766 tollával, csak 7176 db). A szárny 210-260 mm hosszú.
A felnőtt kakas tollazatának 38 %-a fedőtollakból, 62 %-a pedig pehelytollakból áll.
A 8-12 cm hosszúságú láb (csüd 58-78 mm) hamvaskék, szarupikkelyekkel fedett. A három első ujj előre, a hátsó, kisebb hátrafelé mutat. Fölötte a kakasoknál fellehető az ún. sarkantyú.
Az 59-61 cm nagyságú és mintegy 1-1,1 kg testtömegű tojó világosbarna, de sötét barnával mintázott. A tojó farka mindössze 256-290 mm.
A nőivarú egyedeknél az egész tollazat magán hordja a rejtőzködés jegyeit, olyan, akárcsak a száraz fű.
A tojónál a szemgyűrű hússzínű, a láb szürkésbarna.
Érdekesség a fácánok vedlésében, hogy a párzás utáni időszakra (júniustól szeptemberig) esik. |
